Bertalan Székely

Székely Bertalan a magyar 19. század festészetének egyik legjelentősebb alakja volt. A bécsi Akadémián J.N. Geiger és K. Rahl növendéke volt, majd Münchenben Piloty-nál tanult. Baráti viszonyban volt korának nevezetes festőivel, Lenbachhal, Hans Makarttal, és Wagner Sándorral. Fiatalkori "Önarcképe" a magyar festészet egyik remeke.Később a történelmi festészet kiváló alkotásait hozta létre, melynek sorában az első a "II. Lajos holttestének megtalálása" volt. Ezt követte az "Egri nők", "Dobozi és hitvese", "Zrínyi kirohanása" többek közt. Pestre költözve számos arcképet festett kora nevezetes személyiségeiről. Ösztöndíjat kapván Hollandiában és Párizsban tanult.Majd hazatérve oltárképeket, illusztrációkat is festett.Nagy történelmi vásznai mellett számos zsánerjelenetet is festett, valamint megkapó szépségű tájképeket. Számos női aktja a női szépség abszolút dicsérete a festő részéről. Freskói közül a tihanyi apátsági templom, a Mátyás templom valamint az Operaház számára készülteket lehet kiemelni.Az Operaház földszinti előcsarnokának puttói, múzsái, mitológiai jelenetei mind Székely Bertalan kezét dícsérik.A Képzőművészeti Főiskola tanáraként, majd igazgatójaként művészeti írásai jelentek meg.Élete végét Szadán és Mátyásföldön festette a körülötte elterülő tájat.