enczsksiplhudeitsvhrespt
NAVIGÁCIÓ Theatre database
EN | HU

Budapesti Operettszínház

korábbi nevei Fővárosi Operettszínház 1923-1929, Fővárosi Kabaré 1919-1920, Fővárosi Operettszínház 1930-1936, Fővárosi Művész Színház 1929-1930, Fővárosi Színház 23. 12. 1922-09. 02. 1922, Fővárosi Operettszínház 1938-1997, Fővárosi Orfeum 1899-1916, Művész Színház 1936-1938, Somossy Orfeum 1894-1899
a színház történetefényképek, mellékletekműszaki adatokHistoric equipment

fontosabb események

(részletek)1894 | megnyitó

(részletek)1922 | Átépítés

Az amerikai színházi vállalkozó, Ben Blumenthal, miután megvásárolta a Vígszínházat, 1922-ben a Fővárosi Orfeumot is kibérelte. A színháznyitási engedélyt azonban – tűzveszélyességre hivatkozva – csak hosszú huzavona után adták ki, ugyanis vészkijáratot kellett kialakítani a szomszédos Andrássy út 38. számú házon át. A színház átépítését Vágó László, Málnai Béla és Szentgyörgyi István végezte. Növelték a nézőtér esését, hiszen ez régebben az asztalok miatt szinte vízszintes volt. A szeparékból nyitott páholyok lettek, mögöttük tágas büfé-dohányzót alakítottak ki, a színpad mélységét fokozták, és növelték az öltözők, műhelyek, raktárak számát. Ekkor önállósult végérvényesen a Moulin Rouge, az egykori télikert.


(részletek)1966 | Felújítás

Az épület teljes körű felújítását már 1960-ban elhatározták, de megvalósítására csak a 60-as évek második felében került sor. 1966-ban a társulat átköltözött a Petőfi Színház egykori épületébe, és elkezdődött a Középülettervező Vállalat terveit megvalósító rekonstrukció, mely négy év alatt készült el, és 63 millió forintba került. Tervezők: Halmi Iván, Pozsay Csaba és Vajda Ferenc.
A felújítás során teljesen átalakították a színpadot és a nézőteret, korszerűsítették a fűtést és olyan klímaberendezést szereltek fel, mellyel a páratartalmat is szabályozni lehetett. A kétszáz négyzetméterrel megnagyobbított színpad zsinórpadlását megemelték, a díszletmozgatást hidraulikus berendezés beszerelésével könnyítették meg. A 12 méter átmérőjű forgószínpad és a hangosító berendezés a legkorszerűbb technikával készült. A proszcéniumpáholyok helyére reflektorok kerültek. A színpad és a nézőtér között görljárdát létesítettek, hogy a fináléban ezen vonulhassanak fel a szereplők.
A nézőtér jellegét alapvetően megváltoztatta, hogy a páholyokat erkélyüléssé alakították át. Az ülőhelyek számát is csökkentették, 1080 dohánybarna színű zsöllye várta a közönséget. A nézőtér falát – az akusztikai hatás érdekében – két méter magasságig barna színű indonéz faburkolattal borították, és az egykori díszítést is egyszerűsítették. A padlót szürke szőnyegkárpittal fedték. Az előcsarnok padozata fehér márványból készült, falait mértéktartással aranyozták, „bíbor-kárpitozták”.
Az átépítés során bővült a Mozsár utcai üzemi szárny a mellette lévő foghíj beépítésével: balett-terem és zenekari próbaterem került ide, míg az első emeleti karzat mögött fogadótermet alakítottak ki.
Az egykori öltözők helyén új öltözőházat emeltek. Ebben kapott helyet a díszletraktár, a színésztársalgó és a fodrászműhely.
A hagyományok felemás megőrzése mellett a Fővárosi Operettszínház új arculatának tervezői igyekeztek kortárs képzőművészek alkotásait is elhelyezni a századvégen készült épületben. A színésztársalgó falát Redő Ferenc és Vörös Rozália gobelinjeivel díszítették, míg a homlokzatra Antal Károly 2,7 méter magas szobra, az operettet szimbolizáló, lantot pengető nőalak került.


(részletek)1999 | Felújítás

1999 decemberében kezdődött el az épület újabb nagy rekonstrukciója, melynek célja az eredeti milliő helyreállítása volt. A tervező, Siklós Mária igyekezett megszabadítani az épületet azoktól a hibáktól, melyek az elmúlt évtizedek átépítései során kerültek oda.
A homlokzat eklektikáját részben megszüntették a Moulin Rouge közelmúltban elkészült teljes rekonstrukciója során. A főbejáratnál a homlokzati konzolos lámpákat és edzettüveg-ajtókat tagozott faszerkezetű bejárati üvegfalra cserélték, és elé védőrácsot emeltek.
A Budapesti Operettszínházban megmaradt az eredeti patkóalakú nézőtér, a bejárat, az előcsarnok, a ruhatárak elrendezése. Azonban az 1971-ben végrehajtott belsőépítészeti változtatások diszharmonikussá tették az épületbelsőt. A Somossy Orfeum eredeti dekorációjának nyoma veszett, így a színházbelső – Siklós Mária és Schinagl Gábor belsőépítész munkája – a múzeumi hitelesség helyett inkább a századfordulót kívánta visszaidézni.


személyek

történet

Építészeti leírás

A színház egyedi beépítése a telekosztás érdekes adottságaiból ered. A Budapesti Operettszínház főhomlokzata és bejárata a Nagymező utcából nyílik, de a színház funkciót magába foglaló tömeg az Andrássy út, Nagymező utca és Mozsár utca által határolt házak belső udvarában épült meg. Így az utcáról nem is érzékelhető a nézőtér és a zsinórpadlás tömege. A főhomlokzat kétszintes tömege a századfordulón épült, a híres bécsi színháztervező páros, Ferdinand Fellner és Herman Helmer tervei alapján. A bejárati tengelyt az épület teljes magasságában ívesen záródó oromzattal keret fogja össze. A bejárati rizalit két nyílásapszissal tagolt. Az első emeleti ablaknyílások egyenes záródásúak, a második emeletiek íves záródásúak. Ezt az épületrészt lezáró attikán, a rizalit szélességében két oldalt egy-egy kőből faragott lant áll, jelezve az épület funkcióját. Az oldalszárny három nyílásapszissal és pilaszterekkel tagolt, amelyek az első és második szintet fogják össze. A földszint és az első emelt között osztópárkány, amelyen balusztrád fut végig. Az első emeleti nyílások íves, a második emeleti nyílások pedig egyenes záródásúak díszes szegélykerettel és zárókővel. A földszint vízszintesen fugázott felületű. az emeletek falsíkja puncs színű, a pilaszterek, a tagozatok, az ornamentika és az ablakkeretek fehér színűek.

A színház nézőtere legyező formájú, az első és második emeleti erkéllyel. A színpadot hangsúlyos proszcénium fal és proszcénium páholyok keretezik.

 

Épülettörténet

 

Somossy Orpheum

A színház épületének története Somossy Károly nevével kezdődött. Somossy már 1870-től bérelte a Nagymező utca 17. szám alatti épület egy részét, ahol 1884-től orfeumot is üzemeltetett Orpheum, majd Első Fővárosi Orpheum néven. Majd Bródy Zsigmondtól 1890-ben 84.000 forintért megvásárolta a telket (helyrajzi száma 1926 óta: 29065). Négy év múlva ehhez szerezte meg – már nyilvánvalóan színházépítési céllal – a Mozsár utca 3–5. számú telkeket. Majd a tervek elkészítésével a bécsi Fellner és Helmer céget bízta meg. A tervezésben a budapesti Schomann Antal is közreműködött.

A színházépítőknek nem volt könnyű dolga, hiszen a Nagymező utca és a Mozsár utca által határolt területre a sarki telekrész megkerülésével kellett az épületet elhelyezni, ezért a homlokzatot oldalra tolták el, valószínűleg arra számítva, hogy a szomszédos saroktelek is a színházhoz tartozik majd, és az ott felépülő szárny – ide szállodát terveztek – helyrebillenti a homlokzatot. Az épület Nagymező utcai 24,6 méter széles főhomlokzata a mulató bejáratából és a háromapszisos kávéházi részből állt. A főhomlokzat bal oldali első tengelyében volt a főbejárat kosáríves kapuja, fölötte kovácsoltvas szerkezetű üvegtetővel. Mivel a bejárat és a kávéház fölött is a mulatóban kialakított lakások ablakai sorakoztak, az épület bérház jellege vált uralkodóvá.

A mulató belső terének kialakításánál a vendégek kényelme élvezett elsőbbséget. Mivel a nézőteret csak a telek mélyén lehetett elhelyezni, Fellner és Helmer a mulatónak hosszú bejáratot tervezett. Ám ez a tér sem maradt kihasználatlan: kirakatok és üzletek sorakoztak itt. A színházépület tengelye az utcavonalakkal majdnem 45 fokos szöget zárt be – ezzel a megoldással a tervezők eleget tettek a szigorú tűzrendészeti előírásoknak, hiszen a publikum az előadás végén kényelmesen, a tolongás nélkül távozhatott a Nagymező utcai és a Mozsár utcai kijáraton. A színpad a közönségtől jól elkülönített, védett helyre került.

A bejárat a 7 méter széles kerek előcsarnokba vezetett, melynek középső részét a ruhatár foglalta el, ahol ezer kabátot és ugyanannyi kalapot lehetett elhelyezni. (Ez ma is az eredeti.) E félkör alakú foyer két végén egy-egy szépen kiképzett háromkarú lépcsőn lehetett feljutni az emeleti ülőhelyekhez és a télikertbe. A lépcsőket karszt márványból, a ballusztrádokat műmárványból készítették.

Az előtérből hat ajtó nyílott az ívekkel patkó alakúra megtoldott, 25 méter széles és 21 méter mély nézőtérre. A földszinten a negyven zenész számára kialakított zenekari árok mellé két proszcéniumpáholyt építettek. Ez a terem 800–1000 ember befogadására volt alkalmas, a vacsorázni vágyókat száz asztal várta, melyre már damaszttal terítettek. (A mulató összesen 2.200 ülőhellyel rendelkezett.)

A félemelet huszonöt nyitott páholyát tizenkét alsó oszlop tartotta. A jobb oldali proszcéniumpáholyt – külön kis szalonnal, mosdóval – kizárólag az udvar tagjainak rendezték be. A félemeletnek a ruhatár feletti részén alakították ki azt az öt különszobát, melyeket XV. Lajos korabeli barokk-, továbbá magyar-, japán- és mór stílusban díszítettek. Éppen ilyen díszítésű volt az a három szeparé, melyet a Mozsár utcai szárnyban helyeztek el.

Az első emeleten 134 zártszék, 14 nyitott páholy és 2 proszcéniumpáholy és a télikert négy amerikai büféje állt a publikum rendelkezésére. A télikert és a lépcsőházak mennyezetét stukkómunkák és a zene, a tánc, a bor, a női nem és az ének allegóriája díszítette. A télikert falát vörös selyemmel, padlóját vörös velúrszőnyeggel vonták be.

A nézőtéri mennyezet festménye a mitológiai istenségek mellett a könnyű műfaj múzsáit is bemutatta. A festmény kerete szabadon követte a terem alaprajzát, a figurális stukkók, a festés és az architektúra alig észrevehetően olvadt egymásba.

A 21 méter széles és 8 méter mély színpadhoz derékszögű háromszög alaprajzú hátsószínpad csatlakozott. A díszleteket a 18,5 méter belső magasságú zsinórpadlásra lehetett felhúzni. A színpad felett és alatt öltözőket, raktárakat, fodrász-szalont helyeztek el. A különálló hátsó épületben a díszleteket raktározták, és egy kis istállót is kialakítottak.

A mulatóban már elektromos világítás adta a fényt. Az izzólámpákat régi olajlámpásokba és gyertyatartókba rejtették. A nézőtér mennyezetén függő csillár 116 izzólámpából állt, a páholyok korlátját ámpolna alakú világítótestek díszítették. A mulató könnyed, frivol hangulatához jól illett a XV. Lajos korát idéző berendezés.

A Mozsár utcai szárnyat utólag építették, de 1894-ben már készen állt. Itt helyezték el a tűzőrséget, a söntést és a kijáratot. Az első és második emeletre bérlakások és az igazgatóság irodái kerültek.

A kivitelezést szinte kivétel nélkül hazai vállalkozásokra bízták, csupán a festést, a szobrokat és a stukkót készítették bécsi mesterek: szobrászmunkák: Franz Vogl és Ludwig Dürnbauer; stukkómunkák: Lucius Strictius; festő- és aranyozó munkák: Josef Kott; mellékterek festőmunkái: Gärtner, Peyfuß, Engelhart; bútorok: Gebrüder Thonet.

Az építkezés összköltsége megközelítette a 800.000 forintot.

Somossy nem tudta fenntartani hosszú ideig a mulatóhelyet, s már 1899-ben arra kényszerült, hogy átadja Albrecht Károly vendéglősnek, a Bécsi Sörház tulajdonosának. Albrecht sem bírta sokáig: a varietét 1902-ben már Waldmann Imre irányította Fővárosi Orfeum néven. 1916-ban a Folies Caprices tulajdonosai: Keleti Ármin és Riebner Miksa lettek a Fővárosi Orfeum vezetői. Aztán az épületet Bálint Dezső vásárolta meg, akit 1919-ben bekövetkezett halála megakadályozott abban, hogy személyesen birtokba vegye szerzeményét.

 

Fővárosi Operettszínház

A vesztes világháború után, a trianoni béke aláírását követően szinte valamennyi fővárosi mulatót színházzá alakították át. Az amerikai színházi vállalkozó, Ben Blumenthal, miután megvásárolta a Vígszínházat, 1922-ben a Fővárosi Orfeumot is kibérelte Bálint Dezső örököseitől. A színháznyitási engedélyt azonban – tűzveszélyességre hivatkozva – csak hosszú huzavona után adták ki, ugyanis vészkijáratot kellett kialakítani a szomszédos Andrássy út 38. számú házon át. A színház átépítését Vágó László, Málnai Béla és Szentgyörgyi István végezte. Növelték a nézőtér esését, hiszen ez régebben az asztalok miatt szinte vízszintes volt. A szeparékból nyitott páholyok lettek, mögöttük tágas büfé-dohányzót alakítottak ki, a színpad mélységét fokozták, és növelték az öltözők, műhelyek, raktárak számát. Ekkor önállósult végérvényesen a Moulin Rouge, az egykori télikert.

Az átalakított színház 1922. december 23-án Fővárosi Színház néven nyitotta meg kapuit, a Fővárosi Operettszínház elnevezést 1923. február 9-től használta. A nyitóelőadáson Heltai Jenő prológja után az Olívia hercegnő című operett következett, melynek zenéjét Buttykay Ákos, szövegét Földes Imre írta. Az 1920-as évek Budapestjén csak az operett műfajára alapozni a színházat hibás döntésnek bizonyult. A Tapolczai Dezső igazgatta színház anyagi helyzete 1926-ra megrendült, az új igazgató, Faludi Sándor a századforduló nagy sikereinek reprízével próbálkozott, de a csődöt ő sem tudta elkerülni. Kabos Gyula 1929 novemberében alapította meg az épületben a Fővárosi Művész Színházat, de 1930 áprilisában ő is tönkrement. 1930 szeptemberében Sebestyén Dezső lett a bérlő-igazgató, és a színház visszakapta a Fővárosi Operettszínház nevet. Az 1933–1934. évadban ismét Faludi Sándor irányította a színházat, majd újfent Sebestyén kapott lehetőséget, aki 1935 áprilisában végleg csődöt jelentett. 1935 őszén és telén orfeumműsorral próbálkoztak, de a közönséget ez sem érdekelte, így a Fővárosi Operettszínház kapui 1936 januárjától 1936 októberéig zárva maradtak.

Bárdos Artúr, a Belvárosi Színház igazgatója, 1936 őszén kibérelte az üresen álló épületet, s Művész Színház néven Shakespeare A velencei kalmár című drámájával nyitotta meg. A vállalkozás két évig volt életképes. 1938 szeptemberétől Seregi Andor és Sziklai Jenő, 1941-től Bubik Árpád, 1942-től Bánky Róbert és Orosz Barna bérelte a Fővárosi Operettszínházat.

 

Rekonstrukciók

Az épület szerencsésen átvészelte a 2. világháborút és Budapest ostromát. A színház igazgatója Fényes Szabolcs lett, aki Kálmán Imre népszerű operettjét, A csárdáskirálynőt mutatta be elsőként. Ez lett a színház legnagyobb hazai és nemzetközi sikere. Az Operettszínház államosítása (1949) után Gáspár Margitot bízták meg a színház vezetésével, akit Fényes Szabolcs, majd Szlovák László váltott az igazgatói székben.

Az épület teljes körű felújítását már 1960-ban elhatározták, de megvalósítására csak a 60-as évek második felében került sor. 1966-ban a társulat átköltözött a Petőfi Színház egykori épületébe, és elkezdődött a Középülettervező Vállalat terveit megvalósító rekonstrukció, mely négy év alatt készült el, és 63 millió forintba került. Tervezők: Halmi Iván, Pozsay Csaba és Vajda Ferenc.

A felújítás során teljesen átalakították a színpadot és a nézőteret, korszerűsítették a fűtést és olyan klímaberendezést szereltek fel, mellyel a páratartalmat is szabályozni lehetett. A kétszáz négyzetméterrel megnagyobbított színpad zsinórpadlását megemelték, a díszletmozgatást hidraulikus berendezés beszerelésével könnyítették meg. A 12 méter átmérőjű forgószínpad és a hangosító berendezés a legkorszerűbb technikával készült. A proszcéniumpáholyok helyére reflektorok kerültek. A színpad és a nézőtér között görljárdát létesítettek, hogy a fináléban ezen vonulhassanak fel a szereplők.

A nézőtér jellegét alapvetően megváltoztatta, hogy a páholyokat erkélyüléssé alakították át. Az ülőhelyek számát is csökkentették, 1080 dohánybarna színű zsöllye várta a közönséget. A nézőtér falát – az akusztikai hatás érdekében – két méter magasságig barna színű indonéz faburkolattal borították, és az egykori díszítést is egyszerűsítették. A padlót szürke szőnyegkárpittal fedték. Az előcsarnok padozata fehér márványból készült, falait mértéktartással aranyozták, „bíbor-kárpitozták”.

Az átépítés során bővült a Mozsár utcai üzemi szárny a mellette lévő foghíj beépítésével: balett-terem és zenekari próbaterem került ide, míg az első emeleti karzat mögött fogadótermet alakítottak ki.

Az egykori öltözők helyén új öltözőházat emeltek. Ebben kapott helyet a díszletraktár, a színésztársalgó és a fodrászműhely.

A hagyományok felemás megőrzése mellett a Fővárosi Operettszínház új arculatának tervezői igyekeztek kortárs képzőművészek alkotásait is elhelyezni a századvégen készült épületben. A színésztársalgó falát Redő Ferenc és Vörös Rozália gobelinjeivel díszítették, míg a homlokzatra Antal Károly 2,7 méter magas szobra, az operettet szimbolizáló, lantot pengető nőalak került.

Az ünnepélyes megnyitót 1971. április 17-én tartották A csárdáskirálynő előadásával, Kálmán Imre operettjének ez volt az ezredik előadása.

Halasi Imre, aki 1996 és 2000 között igazgatta a színházat, 1998. január elsejétől megváltoztatta a színház nevét, ekkortól Budapesti Operettszínház. Halasi nevéhez fűződik az épület újabb nagy rekonstrukciója, melynek célja az eredeti milliő helyreállítása volt. A tervező, Siklós Mária igyekezett megszabadítani az épületet azoktól a hibáktól, melyek az elmúlt évtizedek átépítései során kerültek oda.

A homlokzat eklektikáját részben megszüntették a Moulin Rouge közelmúltban elkészült teljes rekonstrukciója során. A főbejáratnál a homlokzati konzolos lámpákat és edzettüveg-ajtókat tagozott faszerkezetű bejárati üvegfalra cserélték, és elé védőrácsot emeltek.

A Budapesti Operettszínházban megmaradt az eredeti patkóalakú nézőtér, a bejárat, az előcsarnok, a ruhatárak elrendezése. Azonban az 1971-ben végrehajtott belsőépítészeti változtatások diszharmonikussá tették az épületbelsőt. A Somossy Orfeum eredeti dekorációjának nyoma veszett, így a színházbelső – Siklós Mária és Schinagl Gábor belsőépítész munkája – a múzeumi hitelesség helyett inkább a századfordulót kívánja visszaidézni a páholysor aranyozott stukkódíszítéseivel, a bársonykárpittal bevont falakkal, a bejáratokat díszítő allegorikus szoborfigurák látványával. A nézőtér enteriőrjét a százéves csillár fénye ragyogja be.

A Budapesti Operettszínház elavult színpada nem felelt meg a kor kívánalmainak és a zenés műfaj sajátosságainak. A színpadtorony és a hátsó színpad magasságának megemelésével egyszerűbbé vált a díszletek mozgatása, előkészítése és felállítása. Az újonnan felszerelt, számítógéppel vezérelt színpadi gépezetek, süllyesztők és a forgószínpad kitágították a színház szcenikai lehetőségeit. A 11 méter átmérőjű forgószínpad érdekessége, hogy egyik, ráadásul többféleképpen süllyeszthető elemét ellentétes irányban, akár más sebességgel is lehet mozgatni. A zenekari árkot és a görljárdát sem hagyta érintetlenül a 21. század színpadtechnikai forradalma. Azzal, hogy ezek a nézőtér és a színpad közé emelt akadályok tetszés szerint átalakíthatók, lesüllyeszthetők, a zenei vezetők, rendezők és szcenikusok régi álma teljesült. A legmodernebb technikával készült hangosító és világosító-berendezéseket is számítógép vezérli.

Az újonnan kialakított balett-terem és zenekari próbaterem alapos műhelymunkára, igényes felkészülésre nyújt lehetőséget.

A megújult épülethez új művészi programot hirdetett Kerényi Miklós Gábor, a Budapesti Operettszínház 2001. február elsején kinevezett igazgatója.

A Budapesti Operettszínház 100 néző befogadására alkalmas kamaraterme, a Mozsár utcai szárnyban kialakított Raktárszínházban 2002. március 17-én tartották meg az első bemutatót Szabó Máténak, a Színház és Filmművészeti Egyetem zenés színházrendező szakos hallgatójának Csárdáskirálynő-keresztmetszetével.

 

 

 

szabályozatlan

nincs

Add information

Minimális kapacitás

az e-mail cím formátuma helytelen

nézőtér

sixplusfive=