Az 1970-es években folytatódott a színházi épületekből való menekülés divatja. A színházi teret Alberto Burrinál olyan installációként értelmezhetjük, ahol a park és a környező épületek szolgálnak a színházi tér leszűkítésére. Maga a színpad a mozgó felszíneknek és a forgó paneleknek köszönhetően változtatható. A színvilág is változtatható, hiszen az egyik oldal fehér, melyet több módszerrel is könnyen színesre lehetett világítani.